Új bekapcsolás, új áram fogyasztási hely kialakítása

Gyakran keresnek meg bennünket új bekapcsolással, új bekötéssel kapcsolatban. Megpróbáljuk most összegyűjteni a legfontosabb lépéseket, teendőket. Ez a bejegyzés azoknak próbál segítséget nyújtani, akik üzleti célú (nem lakossági), 3x63A feletti, versenypiaci, új villamos energia mérőhelyet szeretnének kialakítani, már meglévő telken, területen belül. Jellemzően: ipartelep, mezőgazdasági terület, közigazgatási vagy közterület, amire jelen bejegyzés vonatkozik. Az itt leírt folyamat az új bekapcsolás általános folyamata, és alapvetően érvényes minden hazai villamos energia hálózat esetében. Lehet tehát az új bekapcsolás bárhol az országban, nagyjából ezen alább részletezett folyamat lépései szerint kell végig haladni.

Alapvetően „két szálon futnak” a cselekmények. Egyrészt zajlik egy fizikai folyamat, másrészt párhuzamosan fut egy adminisztratív folyamat is.

Fizikai folyamat

A fizikai folyamat a tényleges áram vételezés lehetőségének kialakításáról szól.

  • A telekhatáron belül a Fogyasztó feladata, és a Fogyasztó költsége a belső hálózat előírások szerinti megtervezése és kiépítése.
  • A telekhatáron kívül a hálózati elosztó (HE) feladata a hálózatfejlesztés, viszont az egyszeri költségek itt is a Fogyasztót terhelik.

A területileg illetékes hálózati elosztók (HE), hálózati engedélyesek Magyarországon 2023 elején:

villamos-energia-elosztoi-halozatok

Forrás: wikipedia.org; frissítve 2023 január

Adminisztratív folyamat

Az adminisztratív folyamat, alapvetően az alábbi 3 db szerződés megkötéséről szól. Némelyiket több néven is emlegetik:

  • Hálózati Csatlakozási Szerződés
  • Versenypiaci Villamos Energia Vásárlási / Ellátási / Adásvételi / Kereskedelmi Szerződés
  • Hálózathasználati / Rendszerhasználati Szerződés

Ezen szerződések közül 2 db esetében nincs választás. A Csatlakozási és a Rendszerhasználati Szerződéseket kizárólag a területileg illetékes hálózati elosztóval (HE) lehet megkötni. Az adott területen lévő HE biztosítja a fizikai hálózatot. Nincs más az adott területen. Vele kell megállapodni.

Ugyanakkor a Kereskedelmi Szerződést szabadon meg lehet kötni bármely villamos energia kereskedővel, aki rendelkezik érvényes kereskedelmi engedéllyel. A Kereskedelmi szerződés nagyon fontos, ugyanis ettől függ, hogy később, ténylegesen mennyit fizet a Fogyasztó a villamos energiaért. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy kivel köt Kereskedelmi Szerződést a Fogyasztó.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Fogyasztók gyakran időhiány vagy hozzá nem értés miatt, számukra előnytelen Kereskedelmi Szerződést kötnek az új bekapcsoláskor, amit később már nehéz módosítani.

Az energiadiszkont munkatársai felkészültek arra, hogy támogassák önt a Kereskedelmi Szerződés megkötésében. Fogyasztástól függően akár milliókat is megspórolhat évente, ha kapcsolatba lép velünk.

Kérjen tőlünk szaktanácsadói támogatást mielőtt döntene itt.

Az új bekapcsolás 8 legfontosabb lépése:

 

 

Adminisztratív folyamatok

Kinek a feladata?

 

Fizikai folyamatok

Kinek a feladata?

 

1.)

Új bekötési igény bejelentésének leadása a HE felé

 

 

 

Fogyasztó feladata megkeresni a területileg illetékes villamos energia HE ügyfélszolgálatát és ott bejelenteni az igényét.

 

Fogyasztó feladata az új energia igények meghatározása, a telekhatáron belüli, ún. belső hálózati terv elkészíttetése .

Fogyasztó feladata és költsége.

Fontos tipp! Kezdje el még ma! A teljes folyamat hónapokig is eltarthat.

 

2.)

A HE-tól kapott, személyre szabott Műszaki-Gazdasági Tájékoztató (MGT) megismerése.

HE feladata részletesen tájékoztatni a Fogyasztót a várható folyamatról, valamint a hálózat kiépítés telekhatáron kívüli műszaki lehetőségeiről és annak becsült költségeiről.

 

 

 

Fontos! Javasolt az MGT-t a tervezővel, vagy más szakértővel átnézetni és csak azt követően elfogadni.

 

3.)

Egyszeri díjak megfizetése

 

Fogyasztó feladata, hogy a HE felé befizesse a csatlakozási alapdíjat és a megfizesse a csatlakozó vezeték telekhatárig történő kiépítésének díját.

 

A telekhatáron belüli villanyszerelési munkálatok elvégzése és mérőhely kialakítása. A mérőszekrény maga, a Fogyasztó tulajdona.

 

Fogyasztó feladata és költsége.

Fontos tipp! Érdemes ún. regisztrált vagy partner szerelővel végeztetni a villanyszerelési munkákat.

 

4.)

Hálózati Csatlakozási Szerződés megkötése 

 

Fogyasztó feladat, hogy a HE-val csatlakozási szerződést kössön. Ezt a szerződést általában a HE automatikusan megküldi az egyszeri díjak számláival együtt. 

 

 

 

Fontos tipp! Adott területen csak egy HE van, kizárólag vele lehet megkötni ezt a szerződést. Nincs verseny!

 

5.)

 

 

 

Az egyszeri díjak befizetése és a Csatlakozási szerződés megkötése után a HE megtervez(tet)i és kiépít(tet)i a villamos energia hálózatot, az érintett telek határáig.

HE feladata.

Fontos! A kivitelezés ideje a gyakorlatban nagyon elhúzódhat, ha a nincs a közelben (szomszédos területeken) kiépített fogyasztási hely.

 

6.)

Versenypiaci Villamos Energia Vásárlási/Ellátási/Adásvételi Szerződés megkötése

 

Fogyasztó feladata, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbb villamos energia kereskedőt és szerződést kössön vele. 

 

 

 

Nem szereli fel a HE fizikailag a mérőórát, mérő berendezést, ha nem köti meg előtte ezt az ún. kereskedelmi szerződést. A kereskedelmi szerződés megkötéséről a kereskedő ún. “befogadó nyilatkozatot” állít ki.

 

 

Fontos tipp! 

Számos áram kereskedő van az ön területén. Ezek közül szabadon választhat. Erős a verseny. Nagy a különbség az ajánlati  árakban és a szerződéses feltételekben. Érdemes szakértőt bevonni a kiválasztáshoz. Ebben szívesen állunk rendelkezésre!

 

7.)

Hálózathasználati / Rendszerhasználati Szerződés megkötése

 

Fogyasztó feladat, hogy a HE-val rendszerhasználati szerződést kössön. Ez alapján számlázzák majd a rendszeres, havi rendszerhasználati díjakat (RHD) a fogyasztó felé.

 

 

 

Fontos! Adott területen csak egy HE van, kizárólag vele lehet megkötni ezt a szerződést. Nincs verseny!

 

8.)

 

 

 

Mérőóra hivatalos átvétele, a záró pecsétek elhelyezése. A helyszíni átadás átvételi jegyzőkönyv felvétele.

HE feladata.

Fontos! A plombák az elosztói engedélyes tulajdona, azt megrongálni, eltávolítani szigorúan tilos!  

 

 

Ne felejtse! Áramkereskedőt szabadon választhat.

Döntsön jól energia beszerzési ügyekben! Önnek is lehet olcsóbb az áram.

Segítünk. Lépjen velünk kapcsolatba itt.