2019-ben is év elején lehetett jó árakon szerződni villamos energiára.
2019 évben is az járt a legjobban, aki február-március időszakban lekötötte a 2020 évi villamos energia igényét. Február hónapban volt az éves minimumon a villamos energia hazai tőzsdei jegyzési ára. Ekkor 50 EUR/MWh volt a (BL YR-20) árfolyam, ráadásul az EUR/HUF deviza árfolyam is éppen ebben az időszakban volt a legkedvezőbb, tehát akik nem EUR/MWh, hanem Ft/kWh óra alapon szerződtek azok is jól tették, ha tavasszal versenyeztették a kereskedőket.
A 2019 évi árfolyam mozgás egyébként érdekesen alakult, hiszen az év elején és az év végén lényegében, azonosak voltak a tőzsdei árak. 2019 január 01-én 54 EUR/MWh-ról indult az év, és 2019 december 31-én 55 EUR/MWh környékén zárultak a 2020 évi villamos energia szállítási jegyzési árak.
Igen ám, de év közben 20%-os ingadozást mutatott az árfolyam, ami nagyon jelentős mértékű! Februárban lecsökkent az árfolyam 50 EUR/MWh környékére, márciustól egy határozott drágulást követően, júliusban elérte az éves maximumot 60 EUR/MWh környékén. Aki júliusban kötötte le a 2020 évi energia igényét, az járt a legrosszabbul. Év végén volt még ugyan némi enyhülés a nyári tőzsdei jegyzési árakhoz képest, de nem csökkentek vissza az árak a tavaszi szintekre, ráadásul tovább rontotta az év végi helyzetet a HUF folyamatos gyengülése az EUR-val szemben.
2019 évben sem volt tehát mindegy, hogy mikor szerződött a fogyasztó a következő évre. Sajnos sokan megint csak akkor foglalkoztak a villamos energia ellátási szerződéseik újra kötésével, amikor közeledett annak lejárati dátuma, emiatt csak kedvezőtlenül tudtak szerződni a következő időszakra.
A tudatos fogyasztók igyekeztek akkor vásárolni, amikor az energia piaci beszerzési árak optimálisak voltak.
A nem kellő időben történő áram beszerzés, évi több milliós plusz költséget jelent a vállalkozásoknak. Amennyiben ön szeretné versenytársainál tudatosabban beszerezni az energiát, forduljon az energiadiszkont szakértőihez.
Érdeklődjön “Trendfigyelő” szolgáltatásunk iránt itt!
Villamos energia hazai tőzsdei egységárának alakulása 2019 évi trend. BL YR 2020 – EURO/MWh