2018 során nagyot emelkedtek a villamos energia beszerzési árak.

Év végéhez közeledve elmondható, hogy 2018 évben az járt a legjobban, aki február-március időszakban lekötötte a 2019 évi villamos energia igényét. Érdemes volt év közben leszerződni, és nem kivárni az év végéig.

Az alábbi diagram a villamos energia hazai tőzsdei egységárának alakulását mutatja napi bontásban. Jól látható, hogy az első félévben február elején érte el a trend a 2018 évi mélypontját. Ekkor lehetett idén legolcsóbban áramot venni a szabadpiacon a következő évre. Áprilistól kezdve szinte lineárisan emelkedett az árszint szeptember közepéig, majd ki is tartottak a magas árak év végéig. Az ár drágulás igen jelentős volt! Ha a 2019 évi előjegyzési árakat nézzük (BL YR-19), akkor a február eleji 40 EUR/MWh-ról, szeptember közepéig 64 EUR/MWh-ra emelkedett az árszint. Ez konkrétan több, mint 60%-os év közbeni drágulást jelentett. Nagyon nem volt tehát mindegy, hogy mikor szerződött a fogyasztó a következő évre.

Sajnos még mindig gyakorlat, hogy a fogyasztók egy része akkor szán időt a villamos energia szerződés újra kötésére, amikor annak lejárati ideje következik, és nem akkor, amikor az energia piaci beszerzési árak optimálisak. A nem kellő időben történő beszerzés már egy évi néhány százezer kWh-át fogyasztó cégnél is, évi milliós többlet költséget jelenthet.

Amennyiben ön szeretné másoknál tudatosabban beszerezni az energiát, forduljon az energiadiszkont szakértőihez.

Érdeklődjön “Trendfigyelő” szolgáltatásunk iránt itt!

 

BL YR 2019

Villamos energia egységárának alakulása 2018 évi trend. BL YR 2019 – EURO/MWh